2010. júl. 9.

CSIGAHÁZ LAKÓJÁNAK


Sokan vagyunk, akinek a betegség miatt harmadik lába is kinőtt. Valaha mi is normálisan mozogtunk, a mostani állapotunk a helyváltoztatás tekintetében sokban hasonlít egy torzszülöttére, még így három lábbal is. Sajnos elég könnyű harmadik lábat szerezni, az orvos receptre felírja, és amikor kiváltod, abban a minutumban ki is nő.
Azt hinni botorság, hogy majd, mint a háromlábúszék, stabilabbak leszünk így. Á dehogy, tudunk a botunkkal úgy csalinkázni, hogy láttán, minden kutya megugat bennünket a faluban. Már csak azt, aki fel meri vállalni ország-világ előtt nyomorékságát, és ki mer mozdulni a négy fal közül. Van olyan sorstársam, aki inkább élve eltemette magát, soha nem látni, mozogni, azon okból, ha nem látja senki, akkor legalább nem is sajnálják. Dehogyisnem, így is szánakoznak rajta. Valami hülye téveszme miatt ráadásul még szégyelli is állapotát, másra nem tudom vélni önkéntes száműzetését. Pedig nem kellene, mert magával szúr ki, de nagyon. Sokkal nehezebb neki elviselnie a mindennapokat. Gondolom én, mert nekem is vannak új gondjaim korságom miatt, amiket rettenetesen nehéz lenne elviselnem teljes zárkózottságban. Butaság helyzetén rontani azáltal, hogy a magányba fordul. Biztos örülnének megjelenésének régi barátai, ismerősei. Ha megbámulják szokatlan, furcsa mozgása, vagy beszéde miatt, a kezdeti meglepődés hamar meg fog szűnni. Ismét a régi cimborát fogják benne látni. Semmit nem kell szégyelleni, mert ilyen nyavalyát nagyon hamar kaphat bárki, aki manapság még éppen épen ficánkol. Tudja ezt jól minden bámészkodó. Átváltok egyes szám harmadik személyről másodikra, mert már biztosan magadra ismertél. Vagy ha Te nem olvasod szövegeléseimet, valamelyik internet látogató szeretted rád ismer. Mi, régi munkakapcsolat révén, tegeződünk. Azt kellene szégyellni, ha például a kocsmából hazafelé részegen a kettes villanyoszlopot akartad volna megerőszakolni. A faszálkák kiszedése végett urológusnak kellett volna vagyeráznia nadrágodban. Amiatt igen, de agyvérzés miatt nem. (Hogy csak betonból vannak már a villanydúcok, jelen esetünkben ez nem számít.)

A mi rövidke utcánkban a fél tucat házból négyen botoztunk. De mára már csak hárman maradtunk, mert klubunkból a negyedik tag elköltözött végleg Kisfülére. Nem vagy egyedül, van más aktív háromlábú is a faluban. Ha végignéznél a Petőfi utcában, biztos látnál, még a rossz időben is legalább egy valakit, aki nem zsenírozza magát harmadik lába miatt.

Reménykedem abban, hogy a hírek rólunk eljut hozzád, a nálad bátrabbakról, és végre előbújsz csigaházadból.

1 megjegyzés:

  1. Teljes mértékben egyetértek veled!
    Hibás gondolat szégyenkezni és még nagyobb hiba "élve eltemetkezni"!

    VálaszTörlés

A havi legtöbbet látogatottak, de nem biztos, hogy a legjobbak is. Top 10